Első Yard
A negyedik évad második epizódja Kádár Tamás SEON-alapító karrierútjáról szól. Az online csalásmegelőzési szolgáltatásokat nyújtó cég akkor lett szélesebb körben ismert a hazai üzleti nyilvánosságban, amikor 2021-ben 10 millió euró, 2023-ben pedig 94 millió dollár kockázati tőkéhez jutott vezető külföldi befektetőktől. Utóbbi, az amerikai Institutional Venture Partners (IVP) által vezetett kör továbbra is rekord befektetésnek számít a hazai startupok között, a tranzakció idején a bevont tőke értéke a 32 milliárd forintot is meghaladta, a SEON értékelése pedig 500 millió dollárra ugrott, ez mai árfolyamon számolva 176 milliárd forint. A műsorban egyebek mellett beszélünk arról, hogy * milyen problémafelismeréssel indult a SEON, * mennyire nyitott könyv az életünk az interneten, * milyen tapasztalatokat gyűjtöttek egy befektetési lehetőségnél, ami végül nem jött össze, * hogyan változott a befektetőkkel kapcsolatos attitűdjük, * hogyan hozták tető alá az első nagyobb üzletüket, szóba került, hogy * miért különleges piac az Egyesült Államok, ezen túl pedig kérdeztük még Kádárt arról is, hogy * mi volt a ráció amögött a leépítési kör mögött, amit nemrég hajtottak végre, és hogy * miért nem örült, amikor 2022-ben felkerült egy listára, ami a leggazdagabb magyarokat mutatta be. See omnystudio.com/listener [https://omnystudio.com/listener] for privacy information.
20 episodios
Comentarios
0Sé la primera persona en comentar
¡Regístrate ahora y forma parte de la comunidad de Első Yard!