Pentaton #90 | „Vedd a rosszkedvünk telét, add a jókedvünk nyarát” – középpontban az Apák második nagylemeze
Hét zenész. Ahogy a valóságban, itt is elmosódnak a határok, tehát pontosan nem kategorizálhatjuk a zenészeket, hogy kik az itteniek és kik az anyaországiak. Van, aki ugyan itt született, de már Magyarországon él, és van, akinek szlovákiai a felesége. Ha mégis kell, akkor mondjuk azt, hogy négy szlovákiai: Menyhárt József énekes-gitáros, Belkovics István énekes, Szigeti Dezső gitáros és Köpöncei Dániel basszusgitáros, valamint három anyaországi: Vontszemű Miklós zongorista, Tóth Balázs szaxofonos és Valastyán Tamás ütőhangszeres alkotja az Apák Zenekart.
A formáció második, Szívünk java című nagylemeze, tizenhárom szerzeménnyel, tavaly novemberben jelent meg. Ez az apropója a Menyhárt Józseffel és Belkovics Istvánnal készült interjúnknak.
A podcastből kiderül:
* miért lett az Apák Együttesből Apák Zenekar,
* mi az oka annak, hogy az új zeneszámok a tervezetthez képest jókora késéssel érkeztek,
* miért működik két felállásban, trióként és nagyzenekari változatban a formáció,
* hol mindenhol szerepeltek tavaly,
* mitől volt különleges a jókai és a nádszegi koncertjük, a „patrónus projekt” keretében,
* miért nem hagyományos hanghordozón jelent meg – az elsőhöz hasonlóan – a második album is,
* milyen témák állnak a középpontban,
* mitől lett teljes a Tenyeres című bluesdal,
* ezúttal miért javarészt rövidebb szerzeményeket komponáltak,
* mi a véleményük arról, hogy a fiatalok állítólag már nem képesek meghallgatni és befogadni három percnél hosszabb számokat,
* Dodi családjában hogyan tanítják egymást különböző generációk zenét hallgatni,
* melyik költőnktől került be idézet az Otthon című dalba,
* miért jutott eszébe a riporternek a Jó lenne című szerzemény kapcsán a Kaukázus Egyetlen szó című slágere,
* a borítón a Jó lenne és a Laudetur című zeneszámoknál miért nincs feltüntetve a zeneszerző,
* melyik a két legrégebbi dal a korongon, amelyek még az Apák-korszak előtt íródtak,
* hogyan lett Dés László zeneszerző és Bereményi Géza szövegíró Hóesés című szerzeményéből bluesátirat,
* Eric Clapton Tears in Heaven című klasszikusának magyar szövege tükörfordítás-e,
* melyik számot inspirálta Zorán Élet tanár úr című slágere,
* hogy állunk „gólyailag”,
* miért volt több mint lemezbemutató a novemberi dunaszerdahelyi fellépésük,
* milyen Queen-slágereket énekelni,
* miért nyúltak bele a Te majd kézenfogsz és hazavezetsz szövegébe,
* milyen visszajelzések érkeztek a második album kapcsán,
* ígértek-e új dalokat.
Menyhárt Józsefet és Belkovics Istvánt 2025 utolsó napjaiban Puha József faggatta. Az interjú a beszélgetős Pentatonban hangzott el.
Comentarios
0Sé la primera persona en comentar
¡Regístrate ahora y forma parte de la comunidad de Pátria Rádió!