Pátria Rádió
Nyíltan beszélt még a szakmai hullámvölgyeiről is. Azt mondta, inspirálta, ahogy nemrég is felállt belőle, de amikor benne volt, az nehéz időszak volt. Azt lezárandó készült a Nem mondta senki című szerzeménye. Én, zenehallgatóként José dalai mögött nem látok izzadságcseppeket. Mondtam is neki, hogy olyan tökéletes az összhang a zenéje és a mondanivalója között, mint kevés előadónak, és azt feltételeztem, hogy ezek a patikamérlegen kimért, fülbemászó zeneszámok könnyen megszülettek. A valóság nem ez, és azt is állítja, hogy az ő zenéjét nem könnyű befogadni. Ezt vitatom. Mindezt megbeszéltük az interjúban. A podcastből kiderül: * miért kellett átírni a Színezd be alapváltozatát, * milyen apropóból készült a Nem maradok csendben szövege, * melyik magyarországi sztárelőadó jutott a riporter eszébe az utóbbi dal kapcsán, * José szerint mi az egyetlen közös pont bennük, * miért tartja fontosnak, hogy a videóklipkészítés kivételével mindent saját maga készítsen, * kiktől kapja az első visszajelzéseket a munkájára, * ki az egyetlen alapító tag a 2019-ben verbuvált José LIVE! zenekara mostani felállásában, és kik alkotják még, * miért törekedett arra, már a pályafutása kezdetén, hogy saját stúdiója legyen, * miképpen építi, szépíti azt, * szerinte hogyan lehetne egy, a tökéleteshez közeli hangstúdiót létrehozni, * akik felkeresik, stúdiótulajdonoshoz, hangmérnökhöz vagy producerhez jönnek-e, * milyen stúdiumban lévő szerzeményekkel érkeznek, * ami a zenei stílust illeti, mettől meddig terjed a skála, * honnan jött a vonzódása a világítótornyokhoz, * hogyan kapcsolta össze ezt a stúdiójával, * melyik község indulója a Vesszünk el című újdonsága, * milyen hosszúságúak a José LIVE!-koncertek, és miként épülnek fel ezek a fellépések, * miért kerül olykor „kétségek közé”, * milyen hullámvölgy kapcsán született meg a Nem mondta senki című dala, * miért kell a legtöbb esetben alaposan megbirkóznia a készülő zeneszámaival, * hogy jött elő a siker relativitása, * mi kapcsán dorgálta meg a riportert az interjú legvégén. Joséval a június 17-i Pentatonban Puha József beszélgetett.
824 episodes
Comments
0Be the first to comment
Sign up now and become a member of the Pátria Rádió community!