Maimonidész Misné Torá törvénykönyve – egy nap, egy fejezet

Maimonidész Misné Torá törvénykönyve – egy nap, egy fejezet

Podcast door EMIH, Chabad Hungary, EMIH-Chábád Hungary

Mose ben Maimon rabbi (1138–1204), Maimonidész, akit nevének kezdőbetűi után Rámbámnak is hívunk, egyik legkiemelkedőbb munkája a Misné Torá („a Tóra tanulása” avagy „a Tóra ismétlése”) című monumentális, 14 kötetes mű. Ez a könyv az egyetlen olyan munka, mely összefoglalja és témakörök szerint rendszerezi a zsidó élet összes törvényét, azokat a parancsolatokat is figyelembe véve, melyek a jeruzsálemi Szentélyhez kapcsolódnak ennek megfelelően majd csak a messiási időkben lesznek ismét hatályosak. A lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi 1984-ben egy olyan kampányt indított, mely mindenkit arra buzdít, hogy napi szinten tanulmányozza a Maimonidész ezen munkáját annál is inkább, mivel a Misné Torá tanulmányozásával lehetőség nyílik az egész Tóra (írott és szóbeli) lényegének alapos és gyakorlati megismerésére. A Rebbe három lehetséges módot is megnevezett a Misné Torá tanulmányozására, ezek közül az egyik, melynek keretében napi egy fejezetet tanulunk, így három év alatt befejezhető az ezer fejezetből álló teljes anyag. A Maimonidész Misné Torá törvénykönyve – egy nap, egy fejezet projektben különböző előadók ismertetik az adott fejezetet magyar nyelven mindenki számára könnyedén elérhető podcast formájában

Tijdelijke aanbieding

3 maanden voor € 1,00

Daarna € 9,99 / maandElk moment opzegbaar.

Begin hier

Alle afleveringen

101 afleveringen
episode Ep. 184. - Az újhold megszentelésének szabályai - 16. fejezet: A Hold északi/déli szélességi foka artwork
Ep. 184. - Az újhold megszentelésének szabályai - 16. fejezet: A Hold északi/déli szélességi foka

Az epizódhoz videó is készült amit ezen a linken lehet megtekinteni. [https://youtu.be/ugLWrosd5i8]

20 jan 2021 - 7 min
episode Ep. 183. - Az újhold megszentelésének szabályai - 15. fejezet: Eltérés a pályáról artwork
Ep. 183. - Az újhold megszentelésének szabályai - 15. fejezet: Eltérés a pályáról

Az epizódhoz videó is készült amit ezen a linken lehet megtekinteni. [https://youtu.be/Z6OQUTSGS2k]

20 jan 2021 - 6 min
episode Ep. 182. - Az újhold megszentelésének szabályai - 14. fejezet: A Hold mozgása artwork
Ep. 182. - Az újhold megszentelésének szabályai - 14. fejezet: A Hold mozgása

Az epizódhoz videó is készült amit ezen a linken lehet megtekinteni. [https://youtu.be/sIb5ywTPyRQ]

17 jan 2021 - 6 min
episode Ep. 181. - Az újhold megszentelésének szabályai - 13. fejezet artwork
Ep. 181. - Az újhold megszentelésének szabályai - 13. fejezet

Az epizódhoz videó is készült amit ezen a linken lehet megtekinteni. [https://youtu.be/e0k0cKdLsy4]

17 jan 2021 - 7 min
episode Ep. 180. - Az újhold megszentelésének szabályai - 12. fejezet: A Hold pályája artwork
Ep. 180. - Az újhold megszentelésének szabályai - 12. fejezet: A Hold pályája

Az epizódhoz videó is készült amit ezen a linken lehet megtekinteni. [https://youtu.be/OsBltqusPUU]

15 jan 2021 - 16 min
Super app. Onthoud waar je bent gebleven en wat je interesses zijn. Heel veel keuze!
Super app. Onthoud waar je bent gebleven en wat je interesses zijn. Heel veel keuze!
Makkelijk in gebruik!
App ziet er mooi uit, navigatie is even wennen maar overzichtelijk.

Tijdelijke aanbieding

3 maanden voor € 1,00

Daarna € 9,99 / maandElk moment opzegbaar.

Exclusieve podcasts

Advertentievrij

Gratis podcasts

Luisterboeken

20 uur / maand

Begin hier

Alleen bij Podimo

Populaire luisterboeken